Csönd és béke. Puha köd hasalt a vidékre, betakarva mindent. Nyugalom, szép táj.
De csak illúzió, halotti béke ez csupán, hisz itt vitézek haltak, és végül romba dőlt a vár.
Most már csak csonka romjai fekszenek szerteszét, mint egy szétszóródott csontváz.
Hatalmas csata zajlott itt egykor, ágyúk dörögtek, trombiták harsogta, dobok peregtek. Emberek haltak, minden remény elveszett. Az ellenség jött, és lerombolva a vár dicső falait, átgázolt mindenen.
A falak őrzik e titkokat, de megosztani nem akarják. Csak csendben figyelnek a nagy kősziklák a domb tetején.
De az is lehet, hogy szégyenükben hallgatnak. Otthagyták a várat. Elfutott a vár népe ijedtében. Mint gyáva nyúl elbujdosott.
Végül is mindegy. Akármi volt, már vége. Lejárt az idő, felemészti falait a természet. A dicső kősziklákat gyenge fű morzsolja szét.
És a nép után úgy látszik a romot is elérte a vég.
