Volt egyszer egy lány. Egy lány, aki imádott korcsolyázni. Nem csak imádott, nagyon jól is tudott. Viszont a közönséget utálta. Ki nem állhatta, ha nézik, miközben gyakorol. Éppen ezért mindig csak hajnalban járt le a pályára. Minden reggel felkelt, mikor még a szülei is aludtak, és kiszökött korcsolyázni.
Volt egyszer egy másik lány is. Ő is minden hajnalban felébredt, de nem önszántából. Csak véletlenül. De minden nap pontosan ugyanabban az időpontban. Egy ideig nem érdekelte, visszafeküdt az ágyába és nem csinált semmit. Később, mikor unatkozni kezdett, kibámult az ablakon és nézte a hóesést. Azt is látta, hogy egy lány gyalogol végig a házuk előtt korcsolyacipőkkel a hátán.
Telt-múlt az idő. A lányt még mindig az álmatlanság gyötörte. Úgy döntött, hogy ha már a sors úgy akarja, hogy ő minden hajnalban virrasszon, ki fogja használni az időt. Sokszor figyelte már az ablakból azt a különös lányt a korcsolyacipőivel, aki a kihalt utcán sétált. Elhatározta, hogy követi. Fogta a fényképezőgépét, mert a nélkül sehova sem indulna el, és kiosont a házból.
A korcsolyás lány ezen a napon is ugyanúgy elment korcsolyázni a kis pályára. Út közben gondolataiba merült, nem vette észre, hogy valaki követi. Odaért. Felvette a korcsolyáját. Egyre ügyesebben és látványosabban szelte a jeget, kicsit sajnálta már, hogy nincs kinek megmutatnia. Egy kis kattanást hallott. Lelassított, körülnézett. De mivel nem látott senkit, megnyugtatta magát, hogy csak képzelődött. Mikor végzett, kisiklott a pálya szélére és visszavette utcai cipőjét.
Ekkor egy újabb kattanást hallott, most már közelebbről. Tudta, hogy valaki megtalálta. Hogy rájött, észrevette, hogy ő minden reggel ide jár gyakorolni. Futásnak eredt. Nem akarta, hogy elkapják és megbüntessék. Mert minden bizonnyal a rendőröket hívta volna az illető, ha utoléri. Hazáig rohant, és miután becsukta maga mögött az ajtót, megfogadta, hogy nem tesz többé olyat, ami tilos. A szekrénye legaljára rejtette a korcsolyáit és soha többet nem vette elő.
A másik lány már az ötödik képet készítette a különös lányról, akit követett. Egyszer majdnem lebukott, majdnem meglátta a korcsolyás. De ő bátorságot gyűjtött, odalopódzott hozzá, és egészen közelről lekapta. Elkerülhetetlen volt, hogy ne vegyék észre. A jégtáncos futásnak eredt. Nem értette miért, de szeretett volna vele beszélni, ezért utánaszaladt. Ez hiba volt. A másik erre még gyorsabban kezdett rohanni, a fotós lány pedig nem bírta szusszal, muszáj volt megállnia. A korcsolyásnak nyoma veszett, ő pedig hazagyalogolt.
Az álmatlansága nem múlt el. Azóta is gyakran felébred hajnalban, de a lányt korcsolyacipővel a hátán már soha többé nem látta.
